Kaukázus: Tartós béke = egy korszak vége?

Öt év alatt nagyszínpados zenekarrá váltak a tatabányai srácok, akik már az elején kikötötték, hogy ha úgy érzik, rájuk telepszik a zeneipar, akkor abbahagyják, nem lépnek be a darálóba. November 29-én adták utolsó koncertjüket Debrecenben a Klinika Egyetemi Klubban, ahol Kardos-Horváth János énekessel beszélgettünk, aki azért azt elárulta, hogy a zenekar többi tagja továbbra is csinálja a Magashegyi Undergroundot, tehát nem tűnnek el hirtelen. És hogy vele mi lesz? Az az interjúból kiderül.

EÉ: - Tényleg vége lesz a történetnek?

 - Aha, megígértük, megígértem, úgy kell lennie.

EÉ: - Ez a zenekar egyhangú döntése volt?

 - Abban mindenki egyet ért, hogy tök jó, amit csinálunk. Abban viszont már nem feltétlenül, hogy milyen elvek mentén, mi a motiváció. Ennek a zenekarnak nem volt klasszikus értelemben vett vezetője, amire az öreg rókák azt mondják, hogy nem is lehet anélkül zenekart csinálni, és lám, mi mégis megoldottuk. Az a baj, hogy túlságosan felduzzadt a projekt, lett hangosítónk, szállítónk, így pont az tűnt el, amiben jó volt a Kaukázus: volt egy személyes, gyors reagálású hadtest - amit sajnos mintha bedarált volna a gépezet. Emiatt számomra kulturálisan igazából már vállalhatatlan, nem is vagyok alkalmas arra a szerepre, hogy a sikerzenekar frontembereként, szövegírójaként határozzak meg más zenekarokat. Csodálatosan szép 5 év van mögöttünk, amit így is terveztük, de mostanra ez a kör bezárult.

EÉ: - Nem folytathatja ez a zenekar ugyanebben a felállásban esetleg más néven, teljesen új dalokkal?

 - Nem gondolkoztunk ilyesmiben. A Kaukázusban kikristályosodtak azok a zenei irányvonalak, amik eddig ezt a fajta eklektikusságot támogatták. Most mindenkiben van egy tudatosabb irány azzal kapcsolatban, hogy mit akar csinálni, hiszen láttuk hogyan működik a gépezet. Rájöttünk, hogy egy, max. két esélyünk van: az egyiket már mindenki ellőtte (a Magashegyi Underground lassan a másodikat is). Nekem is vannak más irányú terveim, akármennyire is röhög valaki azon, hogy Magyarország kis piac, mégis megvannak a játékszabályai.

EÉ: - Előfordulhat, hogy szakítasz a zeneiparral?

 - Nehéz a kérdés, nem tudom egyértelműen megválaszolni. Azt megtanultam, hogy nem szabad semmire kategorikusan azt felelni, hogy igen vagy nem. Mint egy jó politikus, csak azt tudom megerősíteni, hogy jelenlegi információim szerint nem tervezek szakítani a zeneiparral, de más dolgokban is tudok gondolkodni. Kicsit biztosabb, más stílusú elfoglaltságot is el tudok képzelni, ami kevésbé stresszes, vagy legalább arányban van az elviselt stressz a befolyó elismerésekkel.

EÉ: - Mi a helyzet a szólóprojekteddel, a Kafkazzal?

A Kafkaz pörög, Pesten 2-3 éve megy, s egyre több a meghívás vidékre is, bár ezeket egyelőre visszatartanám, nem akarom, hogy Kaukázus-pótló zenekar legyen. Inkább most egy gyereklemezre összpontosítok, amire 25 számot már megírtam, jól meghangszereltem. Ezek kortárs gyerekdalok, amiket a saját gyerekeimen már tesztelek, s tetszik is nekik. Ha a mi zenei szakmánkban az van, hogy minden második zenekar "kispálos", akkor gyerekzenénél pedig az működik, hogy minden második "kalákás". Én viszont nem ilyen furulyás lemezt készítettem, sokkal inkább tánczenét gyerekeknek, sokszor gépi alapokra épülve.

Szabó Laci