A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAI
A kollégiumi felvételi eljárásról
Az egyetem minden kollégiumában azonos felvételi rendszer alapján - a HÖK képviselőinek bevonásával - a kollégiumi bizottságok veszik fel a hallgatókat. A hallgatói térítési és juttatási szabályzat kollégiumonként rendelkezik arról, milyen arányban kell a felsőbb és az elsőévesek, illetve a doktoranduszok között felosztani a férőhelyeket, és arról is, hogy a felsőbb évesek számára rendelkezésre álló összes férőhely hány százalékát kell teljesítmény alapján, illetve szociális rászorultság alapján feltölteni. A Campus Hotel esetében egyszerre veszik figyelembe a tanulmányi eredményt és a szociális helyzetet. A kérelmek elbírálása a szabályzatban meghatározott pontrendszer alkalmazásával történik. Az elsőéveseket kizárólag szociális helyzetük alapján veszik fel.
A felvételi eljárással kapcsolatos határidőket az Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság állapítja meg. Ez a testület hagyja jóvá véglegesen a kollégiumi bizottságok felvételi döntéseit. Döntései ellen jogorvoslati kérelmet lehet benyújtani, amelyről a Hallgatói Ügyek Jogorvoslati Bizottsága dönt. A kollégiumi felvételi kérelmek beadási határideje május második felére esik. A kollégiumi felvételi kérelemmel azonos űrlapon lehet jelentkezni a Campus Hotelbe, illetve lehet igényelni a rendszeres szociális ösztöndíjat is. 2006-tól kezdve az igénylőlapokat csak az interneten lehet kitölteni. Figyeld a plakátokat és az internetet! Az egyetemi kollégiumi portál címe: http://koli.unideb.hu
Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság
elnök: Pilishegyi Péter; tel.: /22855
társelnök: dr. Bérczes Attila
TUDOMÁNYEGYETEMI KAROK KOLLÉGIUMI IGAZGATÓSÁGA
(Kossuth Lajos Kollégium, Tisza István Kollégium, Vámospércsi Úti Kollégium, Weiner Leó Kollégium)
|
Igazgató |
Dr. Kádasi Tibor |
|
Igazgatóhelyettes |
Papp Gyuláné |
|
Kollégiumi tanár |
Hevér Jácint, Borbás József |
|
Gondnok/ügyintéző |
Zákány Ferenc |
|
Karok |
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK |
|
Felvettek aránya (%) |
72 |
Mindegyik kollégium javára működik "A Kossuth Egyetem Kollégistáiért Alapítvány". Az alapítvány közhasznú szervezet. Célja: a három kollégiumban lakó egyetemi és főiskolai hallgatók tanulmányi, tudományos munkájának, érdekvédelmi, közéleti tevékenységének támogatása, a közművelődést, a szabadidő kulturált eltöltését, a diáksportot, valamint az egészséges életmód elterjedését szolgáló programok, rendezvények anyagi fedezetének megteremtése. A kuratórium elnöke: Pilishegyi Péter (DEHÖK), társelnöke: dr. Bérczes Attila (Matematikai Intézet)
KOSSUTH LAJOS I-II. KOLLÉGIUM
|
Cím |
4032 Debrecen, Egyetem tér 1. |
|
Telefon/fax |
52/238-500 |
|
Vezérigazgató |
Gönczi Zsuzsanna |
|
Üzemeltetési és kollégiumi igazgató |
Krizsán Tibor |
|
Koll. biz. titkár |
Velegi Sándor |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
13 000 (2 ágyas), 16 000 (1 ágyas) |
|
Férőhelyek száma |
I. épület: 319, II. épület: 288 |
|
Ágyak száma szobánként |
1, 2 |
|
Oktatási épület távolsága |
főépület mellett |
Kétéves munka után befejeződött a kollégium felújítása. Az épületek üzemeltetését PPP-konstrukcióban a Hunép KLK Zrt. végzi.
A II. épület alagsorában működnek az alábbi egyetemi szervezeti egységek:
Rektori Hivatal minőségbiztosítási rektori biztos irodája, Hallgatói Kapcsolatok Igazgatósága, Rektori Hivatal Sportigazgatóság, DE Egyetemi HÖK, BTK HÖK, IK HÖK, TTK HÖK.
Felszereltség:
Egy- és kétágyas szobák, saját vizesblokkal (mosdó, WC, zuhanyzó) és hűtővel ellátva. Minden szobában internet- és tévécsatlakozás, televízió, 10 programból álló ingyenes kábeltelevízió-programcsomag, egyetemi belső telefon, szintenként közös konyha.
Hagyományos rendezvények:
Szeptember végén gólyahét, április végén kollégiumi hét (4 napos nonstop rendezvénysorozatok), végzősbúcsúztató, teaház, filmklub, tánctanfolyam, sítábor.
A DEBRECENI EGYETEM ÉS A KÖLCSEY REFORMÁTUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA KOSSUTH LAJOS III. KOLLÉGIUMA
|
Cím |
4032 Debrecen, Egyetem tér 1. |
|
Telefon/fax |
52/238-500 |
|
Vezérigazgató |
Gönczi Zsuzsanna |
|
Üzemeltetési és kollégiumi igazgató |
Krizsán Tibor |
|
Koll. biz. titkár |
Velegi Sándor |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
9000 |
|
Férőhelyek száma |
651 (DE: 451, KFRTKF: 190) |
|
Ágyak száma szobánként |
2x3, 2x2 |
|
Oktatási épület távolsága |
főépület mellett |
Az épület üzemeltetését PPP-konstrukcióban a Hunép KLK Zrt. végzi. Itt működik a Hatvani István Szakkollégium, melynek tagjai az 1. emeleten kaptak elhelyezést.
Felszereltség:
Telefonnal, zuhanyzóval, WC-vel, hűtőszekrénnyel, beépített szekrénnyel és közös előtérrel ellátott szobák, minden szobában internet- és tévécsatlakozás, televízió, 10 programból álló ingyenes kábeltelevízió-programcsomag, szintenként közös konyha. Az épületben könyvtár, kávéház, mosoda, fénymásoló, konditerem, szolárium, szauna működik.
A felvételirendszerről:
A KFRTKF itt lakó hallgatóinak felvételi módja azonos a KFRTKF Maróthi György Kollégiumának felvételijével.
Hagyományos rendezvények:
Szeptember végén gólyahét, április végén kollégiumi hét, nőnap, Mikulás, utcabál, szintvetélkedő, vízitábor, a többi kollégiummal együtt: nagyerdei tortúra, végzősbúcsúztató.
TISZA ISTVÁN KOLLÉGIUM
|
Cím |
4027 Debrecen, Egyetem sugárút 13. |
|
Telefon/fax |
512-700/77666, 77667 |
|
Gondnok/ügyintéző |
Ifj. Zákány Ferenc |
|
Koll. biz. titkár |
Nagy Balázs |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
8000 |
|
Férőhelyek száma |
186 (ebből EFK 58) |
|
Ágyak száma szobánként |
2 |
|
Oktatási épület távolsága |
15 perc gyalog vagy autóbusszal |
|
Karok |
ÁJK, BTK, EFK, IK, KTK, TTK |
Az EFK debreceni képzései (orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, gyógytornász szakok) hallgatóinak egyik része, főként a felsőbb évesek is az épületben laknak.
Felszereltség:
Szintenként közös WC, zuhanyzó, konyha, mosókonyha, tv-terem, tanulószoba, számítógépes terem, internet- és tv-csatlakozás bekötve a szobákban.
VÁMOSPÉRCSI ÚTI KOLLÉGIUM
|
Cím |
4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. |
|
Telefon/fax |
52/410-033, 512-700/77562 |
|
Gondnok/ügyintéző |
Ifj. Zákány Ferenc |
|
Koll. biz. titkár |
Varga Imre |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
6200 |
|
Férőhelyek száma |
240 |
|
Ágyak száma szobánként |
3 |
|
Oktatási épület távolsága |
40-60 perc autóbusszal |
|
Karok |
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK |
Felszereltség:
Szintenként közös WC, zuhanyzó; közös konyha, mosókonyha; tv-terem.
WEINER LEÓ KOLLÉGIUM
|
Cím |
4032 Debrecen, Egyetem tér 2. |
|
Telefon/fax |
419-366; fax: 411-226 |
|
Koll. biz. titkár |
Antal Barbara |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
7500 |
|
Férőhelyek száma |
110 |
|
Ágyak száma szobánként |
2, 4 |
|
Felvettek aránya (%) |
95 |
|
Oktatási épület távolsága |
oktatási épülettel egybeépült |
|
Karok |
ZK |
Felszereltség:
Szintenként közös WC, zuhanyzó; közös konyha, mosógép; büfé, tornaterem.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR KOLLÉGIUMAI
|
Cím |
4220 Hajdúböszörmény, Désány István utca 1–9. |
|
Telefon/fax |
229-433/5252 |
|
Igazgató |
Bánhidi Mária |
|
Gondnok/ügyintéző |
- |
|
Koll. biz. titkár |
Piltz Zoltán |
|
Felvettek aránya (%) |
69 |
|
Oktatási épület távolsága |
az oktatási épület mellett |
|
Karok |
HPFK |
HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR ÚJ KOLLÉGIUMA
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
7800 |
|
Férőhelyek száma |
210 |
|
Ágyak száma szobánként |
3 |
Felszereltség:
Két szobának van egy közös előtere és külön hűtője, s ahonnan a külön fürdőszoba, WC nyílik. A szobák nagyon jól felszereltek, kényelmesek. Minden szinten van klubhelyiség, konyha, étkezőhely (ahol mikró is van), mosógép centrifugával, a kollégium alagsorában konditerem is található.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR RÉGI KOLLÉGIUMA
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
6000 |
|
Férőhelyek száma |
35 |
|
Ágyak száma szobánként |
5 |
Felszereltség:
Folyosóra nyíló zuhanyzó; közös konyha, mosógép.
EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZI KOLLÉGIUMA
|
Cím |
4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 58–60. |
|
Telefon/fax |
42/310-606; 310-027 |
|
Igazgató |
Bessenyei Gyula |
|
Gondnok/ügyintéző |
- |
|
Koll. biz. titkár |
Bánki-Horváth Dezső |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
6200 |
|
Férőhelyek száma |
282 |
|
Ágyak száma szobánként |
2, 3, 4 |
|
Felvettek aránya (%) |
80 |
|
Oktatási épület távolsága |
15 perc autóbusszal |
|
Karok |
EFK |
Felszereltség:
Szintenként közös zuhanyzó, konyha, mosógép.
MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM
|
Koll. biz. elnök |
Szabó Tímea Margit |
|
Gondnok/ügyintéző |
Veres Tímea |
|
Felvettek aránya (%) |
93 |
|
Oktatási épület távolsága |
5-10 perc gyalog |
|
Karok |
ÁOK, EFK, FOK, GYTK, NK |
A kollégium három épületben működik. Az 1-es és 2-es kollégiumban zömmel első és másodévesek, a 3-as számú kollégiumban felsőbb évesek laknak. Az orvos, fogorvos és gyógyszerész szakok, illetve az új Népegészségügyi Kar hallgatói mellett itt helyezik el az EFK debreceni képzésében részt vevők egy részét, főként az elsőéveseket.
A kollégiumokban található oktatási egységek
-
Testnevelés: a 3-as kollégium földszintjén, a sportcsarnok épületében található a Testnevelési Tanszék, vezetője dr. Tóth Lajos.
-
Tanulmányi Osztály: 1-es kollégium földszint, telefon/fax: 52/410-006
Számítógépterem
A kollégiumokban működő kulturális, öntevékeny körök
-
1-es kollégium első emelet: DEPSU Külföldi Hallgatók Egyetemi Újság Szerkesztősége
-
2-es kollégium földszint: Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Bizottság, Mini Galéria
-
2-es kollégium alagsor: DOTV Videoklub, Bibliakör, Magic Garden Szerepjáték Klub, Kerámiakör, Fotóklub, süketszoba (amatőr zenekarok próbaterme), edzőterem
-
3-as kollégium első emelet: audioklub
A kollégiumokban helyet kapott diákszervezetek
-
ÁOK, FOK, GYTK, NK Hallgatói Önkormányzatok (HÖK): Irodája a 2-es kollégium földszintjén található. Telefon/fax: 532-203; 411-600/55220-as mellék.
-
Kérdőjel c. újság szerkesztősége: HÖK-iroda. Feladata a kar híreinek terjesztése, a diákélet bemutatása. Várunk bármilyen írói vénával rendelkező hallgatót a szerkesztőség soraiba.
-
Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE): 3-as kollégium földszint. Az orvostanhallgatók külföldi cseregyakorlatait koordinálja, ezen kívül konferenciák szervezésében vesz részt.
-
Sántha Kálmán Szakkollégium: 3-as kollégium második emeleti tanuló. Ez a szervezet hivatott kurzusaival a szakbarbárság ellen fellepni.
Kollégiumi Bizottság
3-as kollégium földszint. Elsődleges feladata a kollégiumok működtetése. Ezen kívül az Első Alapítványi Kollégium a DOTE-n Alapítványt igazgatják. Telefonszám: /55008-as mellék.
MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM I. ÉPÜLET
|
Cím |
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. |
|
Telefon/fax |
411-717/55511 |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
6000 |
|
Férőhelyek száma |
122 |
|
Ágyak száma szobánként |
2, 3 |
Felszereltség:
Csap, hűtő a szobában; szintenként közös konyha, zuhanyzó, WC; mosógép, társalgó, tanulószoba, tv-terem.
MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM II. ÉPÜLET
|
Cím |
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. |
|
Telefon/fax |
411-717/55887, /55008 |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
6500 |
|
Férőhelyek száma |
225 |
|
Ágyak száma szobánként |
3, 4 |
Várhatóan a 2007/2008-as tanév második félévében elkezdődik a kollégium felújítása, emiatt az épületből ki kell költözni.
Felszereltség:
Csap, hűtő a szobában; szintenként közös konyha, zuhanyzó, WC; mosógép; tanulószoba, társalgó, tv-terem; aerobicterem, "süketszoba", videoklub, internetelérés
MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM III. ÉPÜLET
|
Cím |
4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 11. |
|
Telefon/fax |
411-717/55611, fax: /54729 |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
8000 |
|
Férőhelyek száma |
360 |
|
Ágyak száma szobánként |
3 |
Felszereltség:
Garzonszoba (konyha, fürdőszoba a szobában, erkély), szintenként tanulószoba, internet-elérés a szobákban, mosókonyha, tornaterem, audioklub, oktatási centrum, szolárium, szauna, büfé, étterem, bár.
AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM KOLLÉGIUMAI
|
Cím |
4032 Debrecen, Böszörményi út 140. |
|
Telefon/fax |
414-255 |
|
Igazgató |
Szabó Péterné |
|
Gondnok/ügyintéző |
Kerényi Istvánné |
|
Koll. biz. titkár |
Harangi Norbert |
|
Felvettek aránya (%) |
78 |
|
Oktatási épület távolsága |
oktatási épület mellett |
|
Karok |
AVK, MTK |
VERES PÉTER KOLLÉGIUM
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
8000 |
|
Férőhelyek száma |
548 |
|
Ágyak száma szobánként |
4 |
|
Oktatási épület távolsága |
oktatási épület mellett |
|
Karok |
AVK, MTK |
A kollégium vezetősége:
A Kollégiumi Bizottság (Koll. Biz.) a kollégium igazgatójából, a Koll. Biz. titkárából, annak két helyetteséből és a hat szintfelelősből áll. A Koll. Biz. titkárát a kollégium lakói választják kétévente titkos szavazással. A Koll. Biz. irányítja a kollégium életét, védi a kollégisták érdekeit, intézi az évenkénti kollégiumi felvételt. Ha bármilyen kolival kapcsolatos gondod, problémád van, keresd őket.
Felszereltség:
Szintenként társalgó, illetve közös konyha, a földszinten internetszoba, menza, a kollégium mellett mozi, tornacsarnok, teniszpályák, sportpálya.
ARANY SÁNDOR DIÁKAPARTMAN
|
Térítési díj (Ft/hó) |
17000 |
|
Férőhelyek száma |
116 |
|
Ágyak száma szobánként |
2 |
|
Oktatási épület távolsága |
oktatási épület mellett |
|
Karok |
AVK, MTK |
Költségtérítéses formában működő létesítmény, az Agrártudományi Centrum területén a korábbi tanári lakásokból alakították ki.
Felszereltség:
Lakás jellegű kialakítás, saját konyha, vizesblokk, hűtő.
BORSOS JÓZSEF KOLLÉGIUM
|
Cím |
4028 Debrecen, Ótemető utca 2–4. |
|
Telefon/fax |
/77709; 419-594 |
|
Igazgató |
Kulcsár Balázs |
|
Gondnok/ügyintéző |
Szakály Tamásné |
|
Koll. biz. titkár |
Nagy Lajos |
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
7300 |
|
Férőhelyek száma |
270 |
|
Ágyak száma szobánként |
3 |
|
Felvettek aránya (%) |
70 |
|
Oktatási épület távolsága |
oktatási épület mellett |
|
Karok |
MFK |
Felszereltség:
Mosdóval ellátott szobák, szintenként közös WC, zuhanyzó; közös konyha, mosókonyha; tv-terem, minden szobában internetelérés, büfé; sportpálya a kollégium mellett.
CAMPUS HOTEL
|
Cím |
4028 Debrecen, Kassai út 26. |
|
Telefon/fax |
529-100 |
|
Vezérigazgató |
Gönczi Zsuzsanna |
|
Üzemeltetési és kollégiumi igazgató |
Ombódi László |
|
|
|
|
Kollégiumi díj (Ft/hó) |
12 000-21 000 |
|
Férőhelyek száma |
926 |
|
Ágyak száma szobánként |
1, 2, 3 |
|
Felvettek aránya (%) |
47 |
|
Oktatási épület távolsága |
2 perc gyalog - 20 perc autóbusszal |
|
Karok |
bármely kar hallgatói |
Magyarország első, PPP-beruházás keretében épült kollégiuma, amely 2005. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit. Az épület Bán Ferenc DLA, Kossuth- és Ybl-díjas építész és László Zoltán építész tervei alapján valósult meg.
Felszereltség:
Mosdó, WC, zuhanyzó, hűtő a szobában, a szobák felében saját konyha, szintenként közös konyha, minden szobában internetelérés és tévécsatlakozás, televízió, 10 programból álló ingyenes kábeltelevízió-programcsomag, egyetemi belső telefon, speciális szobák mozgáskorlátozottak részére, az "A" épület légkondicionált.
Külön szolgáltatások:
Mosoda, étterem, büfé, posta, bowlingpálya, kondicionálóterem, szolárium, szauna.
<< vissza |